Az édes mandula (Prunus dulcis) egy gyümölcsfa, amely áprilisban halvány rózsaszín virágokkal virágzik, és kifejezett tavaszi hangulatot kölcsönöz a kertnek. A termések eleinte kis zöld őszibarackokra hasonlítanak, de a húsuk száraz és ehetetlen. A termés közepén található mag egy ehető mandula, amely közvetlenül vagy süteményekben is felhasználható.

A fa legjobban teljes napsütésben és tápanyagban gazdag talajban fejlődik. A növekedési időszakban rendszeres öntözést és trágyázást igényel a jó növekedés és terméshozás fenntartása érdekében. A dán éghajlat miatt az üvegházban vagy meleg, védett helyen történő termesztés ajánlott, például egy déli vagy nyugati fal mellett, hogy megvédje a fagy és a gombás betegségek ellen.

Az édes mandula széles koronájú növekedési formával rendelkezik, és 2–4 méter magasra és 3–4 méter szélesre nőhet. A levelek hosszúkásak és zöldek, a virágok fehérek vagy halvány rózsaszínűek. A termések általában szeptemberben érnek be.

A szahalini cseresznye, más néven Prunus sargentii, közepes méretű lombhullató fa, amely széles, váza alakú koronát fejleszt. Az idő múlásával a fa kiterjedtebbé és többtörzsűvé válik, ami jellegzetes és természetes megjelenést kölcsönöz a kertben.

A levelek közepes méretűek és hosszúkásak, jól látható heggyel. Sötét bronzvörös árnyalatban fakadnak, később élénkzölddé válnak, majd a szezont intenzív vörös és narancsvörös őszi színekkel zárják. A sima, vörösesbarna kéreg világos parafapontokkal idővel sötétebbé válik, és jellegzetes vízszintes csíkokat kap.

A fa áprilisban és május első felében bőven virágzik nagy, világos rózsaszín virágokkal, amelyek gyakran a lombfakadás előtt nyílnak. A termésképződés ritka, de néhány évben apró fekete-vörös bogyók is megjelenhetnek.

A szahalini cseresznye legjobban napos vagy félárnyékos helyen érzi jól magát, és a tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajt kedveli. Sokféle talajt elvisel, de nem szabad vízállásos helyre ültetni. A nehéz agyagtalajt érdemes lazítani és kaviccsal vagy homokkal javítani a jobb vízelvezetés érdekében.

A fa alkalmas szoliterként kertekben, parkokban és fasorokban, ahol dekoratív elemként emelhető ki. A telepítés időszakában ajánlott a karózás a stabil növekedés biztosítása érdekében.

A fűzfalevelű körte 'Pendula' egy kisebb fa, amelyet lehajló és szélesen elterülő korona jellemez. Gyakran törzsre oltják, ami jól látható törzsmagasságot és kerekből esernyő- vagy később lapos koronát eredményez.

A levelek keskenyek, finom, puha szőrökkel borítottak, amelyek tavasszal ezüstszürke árnyalatot, később pedig szürkészöld színt adnak. Lombja a fűz- vagy olajfák leveleire emlékeztet, és könnyed, elegáns megjelenést kölcsönöz. Ősszel a levelek halványsárga árnyalatot kapnak, és a lombhullás későn következik be a szezonban.

A kéreg kezdetben ezüstfehér a sok finom szőr miatt, de az idő múlásával szürkévé válik és megrepedezik. Áprilisban és májusban a fa fehér vagy krémszínű virágokat hoz vöröses porzókkal, amelyek félernyőkben nyílnak és enyhén édes illatúak.

A virágzás után apró, zöldesbarna, nem ehető gyümölcsök fejlődhetnek, amelyeket a madarak néha a fagy után fogyasztanak el. A fa legjobban teljes napsütésben és jól vízelvezetett, közönséges kerti talajban érzi jól magát. Edzett, szélálló és szárazságtűrő, ha már megerősödött.

A fűzfalevelű körtét gyakran ültetik szoliter faként vagy kisebb csoportokban, ahol világos lombja és lehajló növekedése kontrasztot és szerkezetet ad az ültetésnek.

A csüngő eperfa, botanikai nevén Morus alba 'Pendula', egy díszfa jellegzetes, csüngő növekedési formával. A fa széles koronát fejleszt lefelé hajló ágakkal, ami elegáns és nyugodt megjelenést kölcsönöz a kertnek.

A levelek szív alakúak és sötétzöldek, sűrű, dekoratív lombot alkotva a nyári hónapokban. Májusban és júniusban a fa apró fehér virágokat hoz, amelyeket később világos, fehér gyümölcsök követnek a nyár végén.

A fa legjobban teljes napsütésben és közönséges, tápanyagban gazdag kerti talajban fejlődik. Mérsékelt növekedésű, általában körülbelül 3 méter magasra és 2 méter szélesre nő, így alkalmas közepes méretű kertekbe vagy szoliter faként parkokba.

A csüngő eperfa mérsékelten fagytűrő, és csak kevés gondozást igényel, ami praktikus választássá teszi azok számára, akik dekoratív, természetes, csüngő megjelenésű fát szeretnének.

A közönséges vadalma (Malus sylvestris) mérsékelt növekedésű fa, természetesen szélesen elterülő koronával. A faj őshonos Dániában, és nagy fagytűréséről, valamint arról ismert, hogy sokféle talajtípusban jól fejlődik, még időszakosan nedves talajban is.

A levelek kicsik, oválisak és élénkzöldek, világossárga őszi színekkel. A fiatal hajtások barnászöldek, míg az idősebb törzsek szürkésbarna, kérgesedő kéreggel rendelkeznek, amely apró darabokban hámlik.

Tavasszal a fát sok apró, fehér vagy rózsásfehér virág borítja, amelyek vonzzák a hasznos rovarokat. Később apró, ovális, sárgászöld, 3–4 cm-es termések fejlődnek, amelyek savanykás ízűek. A termésekből zselé vagy lekvár készíthető, és a téli hónapokban táplálékul szolgálnak a madaraknak.

A fa legjobban teljes napsütésben vagy félárnyékban érzi jól magát, és nem igényel különleges talajviszonyokat. Ültethető önállóan, csoportosan vagy sövény részeként, ahol szélállósága és természetes formája érvényesül. Ültetéskor ajánlott az első két szezonban karózással biztosítani a jó megeredést.